Something blue

„Laila barátnője, Asmaa és viháncoló sleppje aznap este nyolc után érkeztek. Egytől egyig európai ruhát viseltek, arcukon erős sminket. A hajukat rikító színű kendő fedte. Laila tarkóra fésült kontyban éppen akkor lépett ki a fürdőből, ahol cirka másfél óra alatt kikapós Nefertitivé maszkírozta magát – gondosan kidolgozott macskaszem, érzéki ajkak, nemes orr. Érmékkel, színes gyöngyökkel kivarrt blúzt vett fel, amelynek szegélyéről katonás rendben lógtak a rojtok. Elégedetten, felcicomázva vonult át a szobán, mintha az ajtón túl nem a szembeszomszéd ütődött, ragyás fia, hanem az isteni Ehnaton ólálkodott volna.” „A kötetben nincsenek látványos tragédiák, a novellák főszereplői nem élnek kibírhatatlan életet. Csak hiányzik nekik valami vagy valaki, máskor csak a környezetük sugallja, hogy nem teljes az életük. Aztán felbukkan a változás lehetősége, az inga rövid időre kileng – majd visszatér eredeti állapotába. Látszólag nem változik semmi, de az elvetélt lehetőség sebhelye ott marad. Gáspár-Singer Anna filmszerűen láttat, jó érzéke van az apró részletekhez: ételek, szagok és illatok, izzadságcseppek, arcvonások, mozdulatok elevenednek meg az olvasóban, miközben a pesti belvárosi vagy izraeli és egyiptomi utcákon, otthonokban szemlélődünk a szereplőkkel együtt. A novellák mögött kiérlelt, az árnyalatokat is fontosnak tartó világkép érződik, a sokszínűség mellett mégis valami egység. Valami kék.” (Turbuly Lilla) „Gáspár-Singer Anna kötetében minden történet egy-egy dráma, prózában elmesélve. Ebben a világban látszólag mindennek utána vagyunk, de az életnek egész biztos, hogy nem. A levegő sűrű, mint egy bioboltban, a változás többnyire illúzió: ez teremt alapvető folytonosságot a figurák számára.” (Vida Gábor)